Ott ültünk az Árpád hídnál egy kedves barátommal és éppen azon tűnődtünk vajon hol lehet Kéra, ha nem kapta volna meg az sms-emet akkor csak írt vagy hívott volna, ha pedig megkapta akkor miért nincs itt, körülbelül fél órája vártunk rá, mikor éppen feladtuk volna, s ekkor Deus ex machina megcsörrent a kütyü. Kéra volt találkozásunkkor kiderült, hogy elaludt, de lényeg mi lényeg sikerült találkoznunk. Így egy fárasztó kör után, melyet a tűző melegben tettünk meg a bolhapiacon, leültünk egy csakugyan táncoló hölgy alakú fa alá és Kéra nekilátott a tetemet tartósító só kicserélésének. Időközben kiderült, hogy az állatot az általam ajánlott módszer kiválóan tartósította, és végre magam is saját szememmel láthattam a néhai denevér porhüvelyét. Maga az állat azon kívül, hogy tekintélyes szagot árasztott, remek bőrben volt, már ha lehet ilyet mondani egy halottra. Kéra jódozott sót használt ami már csak azért is remek mert a jódot fertőtlenítő hatásáról ismerjük, valamint a jódozott só az egyik leghatásosabb gyógyszer a kreténség elnevezésű betegség gyógyításában. Nem szeretnék túlzottan elkalandozni így egy kevés kupleráj elkészítése mellett sikerült a sót is kicserélni. A kupit persze továbbítottuk egy kukának s egy döglött denevér, sóban fekvő, igen súlyos tetemével felfegyverkezve mentünk teázni, majd később a Mamut-ba de a zacskó tartalmát nem firtatta senki. Hazafele menet a buszon megcsapta az orrom a denevér szaga valamint a táskámban található igen erős illatú méz bázisu füstölő szaga. Magamban konstatáltam nyilván ilyen szaga van a Voodoonak, feltéve hogy egy vallásnak lehet szaga.
Édesanyám nem volt túlzottan boldog az immár erkélyemen tartozkodó besózott denevér tudatától, de ahogy sok más dolog ami hosszú ideig nem kerül szóba a denevér is elhomályosult.
Közel egy hónapig feküdt az erkélyen a ládájába zárva több kiló só alatt, egy rózsaszín Tesco-s szatyorban, kiállva vihart és fullasztó hőséget, mikor is kitaláltam, hogy ideje sót cserélni és megnézni az állapotot.
A legrosszabb rothadásra is felkészülve indultam útnak, itthon összeszedtem minden szükségesnek ítélt eszközt; szikét, bicskát, cérnát és tűt, orvosi tiszta alkoholt, szárított növényeket ( valójában arra készültem hogy a denevér olyannyira rossz állapotban lesz, hogy fel kell vágnom illatos füvekkel tömnöm s összevarrni), valamint tettem el ásót arra az esetre ha gyógyíthatatlanul elkezdett volna bomlani, ez esetben tisztességesen eltemettem volna.
Tehát minden összegyűjtött holmit bepakoltam a kocsi csomagtartójába, valamint vittem magammal egy szintén kedves barátomat és a kutyát is, hadd legyen egy jó napja, ő az anyós ülésen kapott helyett az aszisztensemnek kinevezett barátom lábainál. Egy gyors kiruccanás egy kínai étterembe csakhogy meglegyen a kellő energia a preparáláshoz, majd az általunk csak ipari parknak nevezett lakótelep mögötti félig ipari félig beépítetlen területhez hajtottam.
Kiengedtem a kutyát hadd szaladgáljon kedvére, s első lépésként ástam egy gödröt, tudtam ha a denevért nem is kell majd beletennem a sónak szüksége lesz egy gödörre. Amint felnyitottam a dobozt, éreztem, hogy a nagy munka elmarad. S ahogy a sót leöntöttem a tetemről, világossá vált, hogy a denevér tökéletesen kiszáradt, de még az a bizonyos sérülés is eltűnt a nyakáról, s már csak a szaga ellen kell tenni valamit. Így a bűzlő sót a verembe öntöttem, majd betemetettem. A néhai denevért egy fa ágára kötöztem, a szárnyát kifeszítő spárga segítségével, s nekikezdtünk, a sűrűn növő kamilla begyűjtésének. Miután mindezzel végeztünk a denevér visszakerült az immár cserélt só tartalmú dobozába, majd később vissza az erkélyre a szárításra kihelyezett kamilla, levendula és diófalevelek társaságában, melyeket a későbbi illatosítása céljából gyűjtöttem.
Szökött; Vincent Faust pennájának hegye alól az úr 2008. esztendejének, július hónapjában, 23. napján, 13 perccel 0 óra után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése