Párbeszéd foszlány a konyhából:
Jómagam: Mama ,eljössz velem megnézni Kádat?
Mama: *kinyitja a fürdőszobaajtót, ránéz a fürdőkádra, majd értetlenül lényemre tekint*
Kora este volt. Kollegámmal szokásosan kommunikációt folytattam a mai világban igen elterjedt és használatos számítógépes funkció segitségével.
Édes szüléim elutaztak a hétvégére. Az egész lakás, és a kutya drága jó fivéremre (őszintén olvasóink, ti néktek mikor esett le, hogy a 'fivér' kifejezés egyenlő a fiú testvérrel? Ugyanis a nővér kifejezést egyértelműnek vettem ,ezt nem is taglalnám most, de csak jóval később jutottam el arra a felfedezésre, hogy a fi-vér olyan, mint a nő-vér, csak fi-úban. Értitek no.) és rám volt bízva.
Mivel bizton tudtam, hogy egész másnap távol lesznek szüléim, szépen lassan ,de biztosan, mint ahogy öregember ajtaja felé közeledik a Halál, eljutottam a mostani történetünk alapjainak megtervezéséhez.
Távol lesznek egész nap? Vagyis, nem fognak hazajönni ,csak az utánavaló nap? Vagyis, nem fognak tudni arról, hogy mi mit fogunk csinálni itthon? Tehát megtehetünk tulajdonképpen bármit? Igen-igen-igen-és tulajdonképpen- igen.
Közjáték: Ki volt az a Kád?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ,a sínek közé halt macska. Családom végig szemlélhette testének bomlását. (Olyan táplálékot fogyaszthatott, ami nem lehetett dugig tartósítószerekkel)
Hogy ne csak a sínek közti döglött macskaként emlegessük, elneveztem Kádnak.
Szóval úgy adta az Isten, hogy nekem eszembe jutott ,hogy mivel nem fog tudni megállítani senki sem, elhozom Kád maradványait, elásom a kertben, így a kukacok lepucolják majd róla a fölös szőrt meg bőrt. (Ezt a féle csupaszítási módszert az édesanyámtól hallottam egyébként.) Mivel este kilenc óra már jócskán elmúlt, ezért ezt a hirtelen jött ötletemet közöltem Vincenttel is, aki úgy vélte, hogy sokkal gyorsabb és egyszerűbb volna az az eljárás, hogyha egyszerűen csak lefőznénk a néhai Kád "síni" maradványait. Hosszas gondolkodás, és ellenvetés után eljutottam odáig, hogy véletlenül meginvitáltam Vincentet szerény rezidenciánkba ,s ő ezt a meghívást el is fogadta. Megállapodtunk, hogy fél délkor vegyük még igénybe az eme kommunikációs alkalmatosság adta lehetőségeket, s beszéljük majd meg az amatőr szakácskodásbeli tervünk részleteit.
Én nekiláttam megtervezni az elkövetkezendő napomat. (És ha én tervezek, akkor BIZTOS ,hogy minden a tervtől eltérően fog alakulni!)
A tervem a következő volt: -felkelek 10:00-kor, elvégzem reggeli teendőimet;
-fivéremmel fölkaparjuk Kádat;
-12:30-kor, a megbeszélt időben pedig felveszem a kommunikációvonalat Vincent kollegával.
A megvalósult dolgok: -felkeltem
-12:30, kommunikáció Vincent kollegával.
Nem emlékeztem ,hogy miben maradtunk az este. Bizton átjön főzőcskézni ,vagy megmondja, hogy át tud-e jönni?? Végül megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozzunk, majd közölte ,hogy kocsival elviszik a helyszínre, úgyhogy negyed óra, húsz perc és ott lesz. Ekkor elgondolkoztam, hogy én még nem is reggeliztem meg, nem vásároltam amit szerettem volna, és NEM szedtem össze Kádat! Időm szükössé válása lévén én azonnal útnak indultam. Édes öcsém épp a reggelijéhez készülődött, amikor közöltem vele, hogy nekem elkell mennem Vincentért, éshogy kéne valaki ,aki elhozza Kádat .. szóval volna-e oly szíves és összeszedné nekünk Kádat? /a legkerekebbre nyíló ártatlanul a hóhérjára tekintő bociszemekkel ránéz képeffekt/
A buszon ülvén megláttam a testvéremet, amint Kád maradványai felé igyekszik, lapáttal a kezében, az ismerősökkel való összefutások elkerülése végett csuklyával a fején. Könnybelábadtak szemeim.
A buszon újabb probléma vetődött föl: kell egy edény, amiben elvégezhetnénk a főzést. Reggel az igen elterjedt és szinte már elengedhetetlen emberi tartozék apró kütyümön keresztül megüzentem édesanyámnak a mai napra tervezett tevékenységünket, aki először nem támogatta a főzés gondolatát ,de később sikerült megállapodnunk, és ,úgymond, áldását adta ránk és a szakács karrierjünkre. Ő azt mondta, hogy a hátsókerti kőházban nézzünk edény után, de én úgy véltem ,hogy ott nincs semmiféle nekünk kellő tálka ,ígyhát telefonáltam a nagynénéim egyikének ,hogy hátha ő tudna adni valamit, és mivel van autója, áttudná hozni gyorsan. De egyrészt neki sem volt semmije, másrészt nem is ért volna rá arra, hogy áthozza a kiscsaládi programja miatt. Ekkor telefonáltam Nagyapámnak, de sajnos ő sem tudott segíteni. Ezen kudarcok után ismét édesanyámhoz fordultam, aki azt mondta ,hogy egy közeli bevásárló üzletben vegyünk valami edényt. Ígyhát miután megleltem Vincent-et (kivételesen ÉN voltam előbb jelen! és ez nagy szó), mondtam neki ,hogy mi a helyzet edényileg, Kádilag s a többi. Ígyhát elmentünk egy útba eső üzletbe,és megvettük a legolcsóbb, legmagyarabb terméket ,majd kicsit eltévedve betértünk a mi utcánkba. A második szomszédnál jártunk, én épp meséltem hamarosan vendégemnek valamit ,amikor egyszercsak meghallom öcsém hangját. Kulccsal a zárban kérdezem szigorúan ,hogy miért kiabál szegény kutyával. Mire kis testvérkém: "A kutya behúzta a macskát!" Arra irányuló kérésemre ,hogy ezt fejtse ki nekünk bővebbben, öcsém elmesélte nekem ,hogy a macskát zacskóba csomagolva-tekerve a terasz elé letette, de a kutya résen volt, egy kis lyukon beszedte, széjjel cincálta a zacskót, Kád valahol a tujabokorban van.
Remek. -gondoltam. Elkértem a lábost Vincent kollegámtól, és nekiláttam felmérni a kárt. Hála a piritósnak a kutya nem evett a tetemből. Mielőtt nekiláttam volna összeszedni a darabokat, Vincent kedvesen felajánlott nekem egy nejlon kesztyűt, nagyon kedves gesztusnak véltem, nyílván nem akarta végignézni, ahogy az enyészettel közvetlen kapcsolatot létesítek ujjhegyeimmel. Hogy ne maradjon egy szőrszál sem, mindent amit tudtam beleszedtem az edénybe. Földet, követ, növényke darabot ,mindent. Közben hátam mögül hallottam kedves kollegámat: "Az ott nem egy lábszárcsont?"
Kád összeszedése után hátramentünk. Ekkor újabb akadályba ütköztünk: a tűzrakóhely telis-tele volt gyomokkal. Nos remek. Egy kis időre átmentünk kertésznek és nekiláttunk gyomlálni. Majd Vincent csuda jó máglyát rakott az általam előszedett faágakból és botokból. Szép nagy tűz csapott fel, amikor egyszercsak megszólalt vendégünk, Vincent, hogy mégis hogyan fogjuk rárakni a tűzre a lábast? Jaj -gondoltam ,majd fogtam az egész edényt, és úgy ahogy volt ráejtettem a tűzre. Ezzel meg is volnánk. -gondoltam, ám kedves vendégünk ismét megszólalt, hogy víz is kéne a lábosba. Mivel az imént rátettem a tűzre az egészet, ezzel megölve szegény pironkat, nem volt mi akadályozhatta volna a lábos levételét, ígyhát levettem, bementem a lakásba, és megtöltöttem vízzel. Sok-sok föld-szőr-kő uszkált a nekünk kellő csontok társaságában. De különben remek leves látszatát keltette.
Elkezdtünk azon agyalni ,hogy mivel kéne tűzre tennünk a lábosnyi Kádat. Majd jött az az ötlete valamelyikünknek ,hogy két Y alakú botot szurjunk le a tüzelő két szélére, és azon átvezetve valahogy lógassuk föl a lábast. (Az iménti mondatomban észrevettétek azt a valahogy jelzőt? Imádom az ilyen valahogyokat. Eszembe juttatják a jó öreg erdélyi mondást, miszerint: "Megoldjuk!" Hát igen, igen gyakran használom ezt a mondást jómagam is. Ja.)
Volt egy faágunk, amiből kiállt egy kisebb ág, aminek a vége nekünk kellő Y alakot öltött. Úgy véltük ,hogy letudnánk vágni a kiálló ágat úgy, hogy egy része fenntmaradjon a nagyobb ágon Y alakban. Nos hát, tévedtünk.
Végül valahonnét előszedtem egy rácsos kacat tartót, és vendég-kollegám rezsó gyanánt ráhelyezte az időközben elhalt tűzre.
Nem ég a tűz. Sebaj, van fáklyaolaj! Ígyhát ráöntöttünk a tűzre egy kicsikét belőle. Hogy a fáklyaolaj micsoda jó tűzgyujtó eszköz. Azóta mindig ezt használjuk kollegámmal az esti tábortüzezéseinkkor.
Nos, most hogy így megvagyunk, "ég a tűz, s a fazék víznótát fütyül ..", szóval kéne enni valamit. Ígyhát bementem egy kis élelmiszert magamhoz venni. (én még nem reggeliztem meg) Fura mód senki nem kért enni ,úgyhogy kénytelen voltam magamban elfogyasztani egy ízletes paprikás kiflit.
Azt még nem említettem meg, úgyhogy most megemlítem ,hogy nem volt bármeddig időnk a főzésre, ugyanis Vincentnek kultúr programja volt, vagyis elkellett mennie hamar. Egész végig azon aggódtam ,hogy majd elfog késni miattam és a főzéses ötletem hirtelenjöttsége miatt.
-Egyszercsak azon kapom magam írás közben ,hogy égnek a szemeim, hogy majd kifolynak. 4:42? AZ ELŐBB MÉG CSAK 3:47 VOLT! szent piritós, jó éjt, folyt. köv. majd Kéra kiszáll pihennie kell.-
Folyt.:
Égett a tűz, forrott a víz, áztak a csontok, evett a Kéra. Ám, kellett volna valami kavaróeszköz. Ó, itt van ez a piszkavas, rosszabb mint a vasorr, de ez is megteszi. Nagyszerű. Ígyhát Vincent belekanalazott a levesünkbe. Szőr-bőr-föld kanyarodott fel rá. Hmm, Vincentet fantasztikus ötlete vezérelte, ami által egy újságpapírra kiszedte az összes ázolmányt. Ekkor újabb ötlet vezérlése alapján, eszünkbe jutott, hogy külön kellene válogatni az úgynevezett "szaftot" és az értékes csontokat. Ehhez viszont szükség lett volna némi kanálszerű alkalmatosságra, valamint másik edényre. Bementem hát a kőházba, hogy hátha ,netalán van ott valami régi roncs konyhai használati eszköz. Has láttam csodát! Többféle különböző főzéshez kellő kanál, villa, mélyebb lábos, hű nagyon jó! Fogtam az egész zsákot,és kivittem, árkon-bokron át visszamentem szakács társaimhoz, és közöltem velük ,hogy nem is kellett volna vennünk remek magyar lábast, mert tényleg volt a kőházban nekünk nem kellő edény ,majd kiöntöttem mindazt amit hoztam.
Mint az éhes hiénák, úgy sereglettek köré édes fivérem és kollegám. A megfelelőnek tűnő eszközöket használva nekiláttunk a válogatásnak. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy az apróbb csontok után, a mindenre használatos csipeszemmel kutassak a szaftban. Vincent kollegám a húsfogóval szedte ki a nagyobb csontokat ,öcsém pedig tartotta nekik a tálat. Majd a már csak szőr-bőrnek tűnő főzelményt elkezdték egy tésztaszűrőn át lefolyatni ,hogy hátha még fennakadnak kisebb csontok. Így is volt. Az aprólékok megmenekültek.
Ekkor megtanultam ,hogy hogy néz ki a tésztaszűrő. Lyukacsos és kék a széle, de különben fehér.
A csontok egy külön edénybe kerültek. Épp ekkor beszéltük azt testvéremmel ,hogy leves szaga van Kád főzött darabjainak. Majd előre mentem hogy vizet engedjek a szépen külön válogatott csontoknak ,hogy rögtön elis kezdhessük a sterilizáló lefőzésüket. Mentem-mendegéltem a nem túl hosszú úton végig, amikor egyszer csak megijedtem, mert megláttam a szomszédokat. Kinnt ettek a teraszukon. Fogalmam sincs ,hogy mennyit hallhattak a hátul zajló beszélgetéseinkből ,de talán (az épelméjűségük biztonsága érdekében) az volna a legjobb, ha semmit. Habár ismernek már minket annyira, hogy ne lepődjenek meg az általunk űzött extrém hobbikon.
Visszatérvén az immár vizes csont adaggal nekiláttunk az újabb főzésnek. Igen hamar megvoltunk vele, és eljutottunk odáig, hogy befejeztük a főzést. Ám, most jött az, hogy eltakarítunk magunk után: egy újságpapírnyi ázott szőr-bőr, egy nehezen pislákoló csoffadt tűz, egy odaégett rezsónak használt rácsos tároló doboz, néhány kanál,villa, edény. Nos, a tüzet eloltottuk, a szőr-bőrnél pedig eltűnődtünk hogy mégis mit csináljunk vele, majd jött Vincent kollegám remek ötlete, hogy ássuk el. "Hol az ásó?" -kérdezte vendégünk, aki útbaigazításunk után igazán otthonosan mozgott a faházban, kivette az egyik ásót (fogalmunk sincs, hogy miért van a mi háztartásunkban kettő ásó ,de tény,hogy ez van) majd kérdezte hogy hol áshat. Öcsém odamutatott egy helyre, ahol jónak gondolta, majd Vincent egy sírásó ügyességével nekikezdett az ásásnak. Beleszórtuk a szaftot, majd közölte, immár sírásó barátunk ,hogy nincs föld amivel betemethetné a gödröt ,ugyanis a négy égtáj felé széjjel szórta értékes táptalajunkat. Ígyhát mit volt, mit nem volt tenni, ráhúzott egy gyékényszőnyeget jó lesz az úgy alapon.
Ezekután még telefonáltam egy gyorsat édesanyámnak ,hogy megérdeklődjem ,hogy a kőházban található edények, konyhai eszközök, valamint a fáklyaolaj hiányozni fognak-e neki. Hála a piritósnak ,azt mondta nem. Aztán még hypos vízbe tettük Kád szilárd földi maradványait. A hypot sikeresen megtaláltam a fürdőszobánkban Vincent átlagos hypo leírásának ellenére.
Ezen dolgok végeztével érzékeny búcsút vettünk Vincenttől, aki már így is késésben volt a délutáni programjáról. Felajánlottunk neki egy kevéske élelmet, de ő azt mondta hogy nem kér semmit, mert evett mielőtt átjött hozzánk. (az már mellékes dolog, hogy az sok-sok órával korábban volt) De azért egy szelet nápolyit sikerült rábíznom. Meg is ette kettő héttel az eset után. Legközelebb másféle finomságot kap. Öcsémtől már nem fogadta el a bab konzervet. Sebaj.
Kikisértem a neki kellő járművig, ahol megmutattam neki ,hogy annak idején hol volt Kád. Megis néztük közelebbről ,és megállapítottuk ,hogy édes testvérem igazán jó munkát végzett, de azért még volt mit eltenni, ígyhát a szemmel jól látható kisebb csigolyákat még eltettem, hazatérvén pedig még betettem Kád mellé a hypos vízbe. Továbbá fivéremmel összeszedtük az összes edényt amit használtunk, beletettük egy kád forró vízbe, enyhe sterilizálás reményében, majd ahogy megigértem korábban a nagynénémnek, felhívtam telefonon. Megtudtam ,hogy egy bizonyos kis cirkuszi előadás lesz a körzetükben ,és elmehetnénk rá. Egy óra múlva kezdődik a mai napi előadás, és ez azt jelenti ,hogy fél óra múlva elkell indulnunk. Én szerettem volna még lefürödni, de a kád tele volt edényekkel ,ki érti ezt? , továbbá összekellett még pakolnunk a másnapi egy hetes családi nyaralásunkra. Mivel én hajszál volnék, és vezettem a cselekedeteket, a Kéra is jól lakott, és a cirkusz is megmaradt.
-VÉGE-
Szövegelődött Tárhonyi Kéra írógépének tintájából lefolyóan, valamikor a nyár vége felé, egy szép fogyófélben lévő Holdas estén.
Baleseti Verucás hozzáfűzés:
Reggeli üzeneteimben biztosítottam édesanyámat, hogy a főzést szakértővel fogjuk elvégezni ,így sikerült megnyugtatnom. Jó szórakozást kívánt nekünk a nap további részére. Ám ha tudná..
-Fáklyaolaj öntése a tűzre, úgy ,hogy a rezsó is rajta van már:
Mit csináljunk? Megvan! Egy hetven centiméteres szívószállal és egy tölcsérrel megoldhatjuk! -találtam ki. Én tartottam a tölcsért a szívószál felső végéhez, Vincent pedig öntötte volna bele az olajat. Mondta nekem ,hogy az egész a kezemre fog menni, de biztosítottam róla, hogy nem fogok megharagudni rá, ha ez be is következik. Már épp öntötte volna az első cseppeket, amikor megláttuk ,hogy a szívószál alja odaolvadt a tűzben. Szerencsére! Mostmár tudjuk (én legalábbis tudom) ,hogy az olaj miatt felcsapott volna a tűz az értékes kezeimre. Talán kollegám is megégett volna.
-Szaftos-botos szemkiszúrás:
Kedzetben, mikor még nem volt se kanalunk, se vasorrunk, csak egy elrontott faágunk, Vincent azzal kevergette a kotyvalékunkat. Ha jól rémlik, kólával kináltam meg kollegámat, aki emiatt odahajolt hozzám a szaftos ággal, aminek következtében majdnem kibökte a jobb szemem világát. De szerencsére nem sikerült neki.
-Kád csontjainak főzése, ám majdnem ment bele egy kis Vincent csont is:
Drága fivérem és Vincent épp válogatták a részecskéket. A csontokat a tűzön lévő edénybe dobták, ám a tűz lealacsonyodott, és én idejét láttam annak ,hogy egy kis fáklyaolajjal újjáélesszem. Épp mikor ezt csináltam, nyúlt oda Vincent egy újabb darabka csonttal, és majdnem odalett ,azt hiszem ,a bal keze. De szerencsére nem sikerült leégetnem magamnak a fél kezét. Később megállapítottuk ,hogy mostmár kvittek vagyunk. Ő nem vette el a szemem, én nem szereztem meg a kezét.
-Majdnem szer e lem:
Léptem egyet. Megbotlottam. És majdnem rossz helyre estem.
Részletesebben kifejtve: a tűzhelyet átlépve beleakadt az egyik lábam (idióta szandálfajzat) a körülvett kövek egyikébe, és előre estem, ha nem sikerült volna megkapaszkodnom a levegőben, akkor a gyöngén befedett szafttal töltött gödörbe estem volna. De szerensére ez a baleset sem következett be.
Ezzel zárnám soraimat, ég veletek kedves hallgatóink, nem vagyok skizofrén, legalábbis nem tudok róla. Jó éjszakát! Kéra ezzel bevégezte kora reggeli teendőjét. 'A történet forog, az írója pihen.'
Időpont: a kettőezernyolcban biztos vagyok, és az augusztusban is. De a napban már nem. Huszonegy vagy huszonkettő. Nyár vége ,annyi bizonyos. Nos végem.
