Nekrológ egy Denevérnek

Ott ültünk az Árpád hídnál egy kedves barátommal és éppen azon tűnődtünk vajon hol lehet Kéra, ha nem kapta volna meg az sms-emet akkor csak írt vagy hívott volna, ha pedig megkapta akkor miért nincs itt, körülbelül fél órája vártunk rá, mikor éppen feladtuk volna, s ekkor Deus ex machina megcsörrent a kütyü. Kéra volt találkozásunkkor kiderült, hogy elaludt, de lényeg mi lényeg sikerült találkoznunk. Így egy fárasztó kör után, melyet a tűző melegben tettünk meg a bolhapiacon, leültünk egy csakugyan táncoló hölgy alakú fa alá és Kéra nekilátott a tetemet tartósító só kicserélésének. Időközben kiderült, hogy az állatot az általam ajánlott módszer kiválóan tartósította, és végre magam is saját szememmel láthattam a néhai denevér porhüvelyét. Maga az állat azon kívül, hogy tekintélyes szagot árasztott, remek bőrben volt, már ha lehet ilyet mondani egy halottra. Kéra jódozott sót használt ami már csak azért is remek mert a jódot fertőtlenítő hatásáról ismerjük, valamint a jódozott só az egyik leghatásosabb gyógyszer a kreténség elnevezésű betegség gyógyításában. Nem szeretnék túlzottan elkalandozni így egy kevés kupleráj elkészítése mellett sikerült a sót is kicserélni. A kupit persze továbbítottuk egy kukának s egy döglött denevér, sóban fekvő, igen súlyos tetemével felfegyverkezve mentünk teázni, majd később a Mamut-ba de a zacskó tartalmát nem firtatta senki. Hazafele menet a buszon megcsapta az orrom a denevér szaga valamint a táskámban található igen erős illatú méz bázisu füstölő szaga. Magamban konstatáltam nyilván ilyen szaga van a Voodoonak, feltéve hogy egy vallásnak lehet szaga.

Édesanyám nem volt túlzottan boldog az immár erkélyemen tartozkodó besózott denevér tudatától, de ahogy sok más dolog ami hosszú ideig nem kerül szóba a denevér is elhomályosult.

Közel egy hónapig feküdt az erkélyen a ládájába zárva több kiló só alatt, egy rózsaszín Tesco-s szatyorban, kiállva vihart és fullasztó hőséget, mikor is kitaláltam, hogy ideje sót cserélni és megnézni az állapotot.

A legrosszabb rothadásra is felkészülve indultam útnak, itthon összeszedtem minden szükségesnek ítélt eszközt; szikét, bicskát, cérnát és tűt, orvosi tiszta alkoholt, szárított növényeket ( valójában arra készültem hogy a denevér olyannyira rossz állapotban lesz, hogy fel kell vágnom illatos füvekkel tömnöm s összevarrni), valamint tettem el ásót arra az esetre ha gyógyíthatatlanul elkezdett volna bomlani, ez esetben tisztességesen eltemettem volna.

Tehát minden összegyűjtött holmit bepakoltam a kocsi csomagtartójába, valamint vittem magammal egy szintén kedves barátomat és a kutyát is, hadd legyen egy jó napja, ő az anyós ülésen kapott helyett az aszisztensemnek kinevezett barátom lábainál. Egy gyors kiruccanás egy kínai étterembe csakhogy meglegyen a kellő energia a preparáláshoz, majd az általunk csak ipari parknak nevezett lakótelep mögötti félig ipari félig beépítetlen területhez hajtottam.

Kiengedtem a kutyát hadd szaladgáljon kedvére, s első lépésként ástam egy gödröt, tudtam ha a denevért nem is kell majd beletennem a sónak szüksége lesz egy gödörre. Amint felnyitottam a dobozt, éreztem, hogy a nagy munka elmarad. S ahogy a sót leöntöttem a tetemről, világossá vált, hogy a denevér tökéletesen kiszáradt, de még az a bizonyos sérülés is eltűnt a nyakáról, s már csak a szaga ellen kell tenni valamit. Így a bűzlő sót a verembe öntöttem, majd betemetettem. A néhai denevért egy fa ágára kötöztem, a szárnyát kifeszítő spárga segítségével, s nekikezdtünk, a sűrűn növő kamilla begyűjtésének. Miután mindezzel végeztünk a denevér visszakerült az immár cserélt só tartalmú dobozába, majd később vissza az erkélyre a szárításra kihelyezett kamilla, levendula és diófalevelek társaságában, melyeket a későbbi illatosítása céljából gyűjtöttem.

Szökött; Vincent Faust pennájának hegye alól az úr 2008. esztendejének, július hónapjában, 23. napján, 13 perccel 0 óra után.

Shikaka, avagy Vincent lábából lement a vér

Történt egyszer ,hogy egy internetes ismerősömmel (ez Vincent) kommunikáltam épp a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programon keresztül, amikoris egyszercsak a denevérekre terelődött a szó. Vincent megjegyezte, hogy bármit megadna egy denevérért, legyen élő vagy holt.
Négy nappal később drága nagyszüleimnél töltve olcsó időm, épp egy tengernyi malacra vigyáztam fivérem s unokaöcsém társaságában, amikor a szomszéd kutya esztelen ugatásba kezdett. 'Semmi baj.' -gondoltuk 'Biztos csak a macskákat ugatja.' Nem törődve egyre erősödő morgásával, egyszercsak meghallom hogy Nagyapám értem kiált. 'Na remek, egy sün megint. Most vigyázhatunk eggyel több állatra.' -gondoltam keserűen, ám kedvem igazán "sóssá" vált, amikor megláttam mit mutat nekem Nagyapám. A kutya elkapott egy denevért! Több se kellett nekem, azonnal fogtam egy vödröt s egy lapátot, és átmentem a szomszédba.
Még élt, mikor átértem. A kutya éppen körbe ugrálva ugatta, a denevér pedig feküdt és próbált nagyon ijesztő lenni. Visszatérvén nagyszüleim területére, letettem újonnan szerzett zsákmányunkat a tengernyi malac mellé. Az övé lett a "Természetvédelmi övezet" elnevezésű karámnak kinevezett rész. Mindenkinek megmutattuk, aki aznap megfordult a nagyszüleimnél. (az unokaöcsém születésnapja lévén igen sokan jártak náluk aznap)
Majd az idő telésével kétségek léptek fel, vagyis mi legyen Természetvédelmi övezettel? Tartsuk magunknál estig és majd a sötétben engedjük el? De mi van, ha megsérült és elkapja egy macska? Adjuk oda Vincentnek? De ki tudja mit akar vele kezdeni? Egyáltalán mit lehetne kezdeni egy élő denevérrrel? Hol lehetne tartani? Végül két alternatívát találtam ki, mikszerint:
I. Ha Természetvédelmi övezet élve marad, akkor az otthoni hátsókertünkben engedjük szabadon. Hogyha életerős, akkor elrepül és vígan éli tovább életét, hogyha súlyos sérülést szenvedett, akkor valahol a közelben leli halálát, és Vincent megkaphatja majd a tetemét.
II. Ha Természetvédelmi övezet elpusztul másnapra, akkor szólok az érintett ismerősömnek, és majd ő tudja mi legyen a továbbiakban.
Az este folyamán próbáltuk etetni Természetvédelmi övezetet, de, és ezen ki lepődne meg? ,nem sikerült.
Másnap délután hazaindulás előtt a Nagyapám átlakoltatta Természetvédelmi övezetet a vödréből egy dobozba. A már amúgyis igen rossz állapotban lévő denevér valamikor ekkor rughatta az utolsókat. (Béke poraira.) A HÉVmegállóban még vetettünk rá egy pillantást. Unokatestvérem, aki biológiából ötösre érettségizett, tehát biztos nem tévedett, megállapította, hogy Természetvédelmi övezetnek vége. Óriási lelkiismeretfurdalás szállt meg. Azt gondoltam ,hogy én öltem meg.
Otthon drága jó édesanyám mindenről tudott, ugyanis, előző nap felhívtam őt telefonon, és elmeséltem neki ,hogy mi történt. Egy denevér, délután kettőkor a szomszédnál, pont akkor, amikor van egy ismerősöm ,akinek kell? Hát ez hihetetlenül bizarr! S a többi. A másik szülém viszont már nem volt ilyen lelkes. Érthetetlen módon kiborult, mikor megtudta hogy mit hoztam haza. Egy adag kedves szóáradatot zúdított rám, majd mikor végre abbahagyta, hátramentünk a hátsókertbe anyukámmal ,hogy megnézzük ,hogy csakugyan meghalt-e Természetvédelmi övezet.
Természetvédelmi övezetnek vége -állapította meg anyukám is. Na de ekkor, mint egy tipikus filmben, hátrajött apám is, hogy folytassa ,amit a tévézéssel és szotyizással félbeszakított (a lehülyézését szerény lényemnek) "Egy élő denevért hoztál a kéglibe?" -kérdezte tőlem, majd anyukám felé fordult: "És Szívem, te ezt hagyod?!" Majd mikor tájékoztattuk róla, hogy a denevér már nem él ,azt mondta: "Akkor kikell preparálni!" Has nagyon jó, hogy így egyetértünk, de megmondtuk neki, hogy majd egy kedves ismerősöm gondjaira lesz bízva a denevér. Mi nem fogunk vele csinálni semmitse.
Később, mikor semlegessé vált a dolog apukám szemében ,mi elkezdtük anyukámmal megtárgyalni, hogy mi legyen Természetvédelmi övezettel a továbbiakban. Este majd szólok Vincentnek, de addigis hova kéne tenni egy döglött denevért? Ketrecbe? Neeeeem, bomlásnak inudlna itt nekem. És akkor jött az ötlet, mint villámcsapás, tegyük be dobozostul a mélyhűtőbe! 'Igen! Kaptam az ötleten, mint a halakat! Nagyon jó!' Ígyhát betettük Természetvédelmi övezetet a mélyhűtőbe.
Este a szokásos időben használatba vettem a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programot, melyen keresztül kommunikálni szoktunk Vincenttel, és vártam hogy ő is használatba vegye a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programot. Mikor végre megjelent, írtam neki, és alig vártam ,hogy elmondhassam neki ,hogy mi a helyzet. Rövid idő után sikerült elérnem ,hogy feltegye nekem a mindennapi kérdésést, ami így szól: "mizujs?" és én feleltem: "egy halott denevér hibernálódik a mélyhűtőnkben" Nyílván meglepődött, és azt írta: "lement a vér a lábamból. te szereztél egy halott denevért?" Persze én mondtam neki ,hogy véletlen volt, de nem tudom hogy elhiszi-e. Merthát, ki tudja, hogy mi az igazság? Lehet, hogy ez az egész történet csak egy kiszínezett mese, telis-tele hazugságokkal ,és valójában az az igazság, hogy denevérvadászaton voltam.
Szóval Vincent elmondta nekem ,hogy mit kell tennem. Előszöris, a denevér kerüljön ki a mélyhűtőből. Azután tegyem egy sóval teli dobozba. 'Hát jó.' -gondoltam, és lementem a konyhába ,hogy összeszedjem Természetvédelmi övezetet, egy cipős dobozt, valamint hogy felleljem a háztartásunkban található összes sót. Öcsém segitségével felhoztam mindent a szobámba, majd Vincent útbaigazításai ,és távozása után hozzáláttunk a besózásnak.
Azt már a dobozból való kivétele után megállapítottam, hogy a lecsapódott párát elkell távolítani a testről, ígyhát felhoztam a hajszárítót. Nagyon bizarr látványt nyújthatott az a kép ,ahogy öcsém egy vonalzóval kifeszíti a denevér egyik szárnyát, én pedig a hajszárítóval szárítom azt. Mielőtt beborítottuk volna az egész tetset a konyhákban legtöbbször használatos ízesítő eszközzel, készítettem róla néhány fényképet a Nagyapám kedvéért. (korábban megkért, hogy majd itthon fotózzam le a denevért) Mikor elkészültünk a besózással, beleírtam a csipeszem végével a sóba ,hogy RIP, majd kitettem a dobozt a szomszéd padlásához, mert az volt akkor éppen a legmegfelelőbb hely a számára. Mellesleg a sózás alatt rövidebb nevet adtunk neki ,mint Természetvédelmi övezet. Ex-Shikaka lett az új, a rövid neve.
Reggel az összes eszközt ,amit a besózásnál használtunk, megpróbáltuk sterilizálni (nyílván sikerült, mert mind jól vagyunk) ,majd felhívtam dolgos anyámat ,hogy közöljem vele, hogy mit kellett tennem Shikaka tetemével. És hogy mit reagált? "Áá, szóóval ezért tűnt el az összes só?"
Napközben Ex-Shikakát kivittük a hátsó kőházba ,a Vincentnek szánt ,egyenlőre csak hypos vízben úszkáló, macskacsontok mellé. Így már tartok is magamnál egy saját kulcsot a kőházhoz. Hisz ki tudja mikor és mihez kell legközelebb.
Megint másnap, úgy gondoltam ,hogy megkéne nézni ,hogy elég jól lett-e besózva Shikaka, ígyhát anyukámmal hátramentünk a "laborba" ,és átsóztuk. Ezúttal anyukám végezte a teljes sózást.
A hétvégére megbeszéltünk egy találkozót, hogy Shikaka végre mehessen Vincenthez.
A találkozó előtt a nagyszüleimnél még egyszer átcsomagoltam Shikakát, és kerítettünk neki egy nem rózsaszín cipős dobozt. Kettő nap múlva volt a találkozó, ahova meg is érkeztem egy rossz félórás késéssel. Elmentünk egy parkba, ahol leültünk egy táncoló nő formájú fa alá, és ismét tartósításra alkalmas kristályos konyhai termékbe tettem Shikakát. A végére már egész jól belejöttem.
Végül rásóztam a denevért Vincentre.
Éssel nem kezdünk mondatot, Has nem kaptam el semmilyen gusztustalan Verucát.

-VÉGE-

Íródott: Tárhonyi Kéra által,az eset után kicsivel több mint egy hónappal.