A lábas, a szűrő és a macska

Úgy hiszem, mióta közelebbről ismerem drága barátnémat, tudatában vagyok vele, hogy édesanyja egy macskakoponyát őriz egy viharlámpásban, melyet a hév sínekről hozott el, türelmesen megvárva, míg arról magától lebomlik a hús és a bőr.
A történet talán ott veszi kezdetét, mikor Kéra megemlíti, hogy elhozza a macska, melyet ő Kádnak keresztelt s a továbbiakban én magam is így fogok rá hivatkozni, maradékait a sínekről, és tervei szerint elássa egy hangyabolyban, hogy eme szorgos kis rovarok csipegessék le róla a még el nem oszlott részeket.
Nos én magam, úgy tevén, mint aki tud egyet s mást, megkérdezem, miért nem főzöd le őket inkább.
Azt hiszem itt kezdődött minden.
Az események pontos részleteivel most nem untatnám a nyájas olvasót már csak azért sem, mert Kéra egyszer már megírta ezt a történetet, tehát közölte velem, hogy ő nem ért ehhez, erre mondtam, hogy nem kell hozzá érteni, de szívesen megcsinálom, a jelezte, hogy feljebbvalói nem lesznek otthon hétvégén. Kapva kaptunk a remek alkalmon és megbeszéltük, hogy a macskacsontokat elkészítjük.

Hogyan találkoztam harmadszor Kérával (és másodszor Dáviddal)

Tipikus nyári hőség volt, az a valódi nadrágoszlató fülledt meleg, az időnk korlátozott volt, ugyanis egy kedves ismerősöm előadására voltam hivatalos, jómagam másodikként, vagyis utolsónak érkeztem meg a megbeszélt találkozóhelyre. Kéra ekkor éppen telefonált, miután letette, megtudtam, hogy el kell mennünk fazekat, lábost, edényt, főzőtálat, ki hogy szeretné vásárolni. Tehát Irány a madaras Tesco útközben szóváltás, hogy az egyetlen pozitívum a légkondicionáló, ezeken a helyeken, majd a Busznál leszálláskor egy enyhe szociofób megnyilvánulás partnerem részéről. Kiválasztván a legmagyarabb terméket eme remek helyen, s majdnem visszajáró nélkül de elindultunk újra, tudván a kassza nem nagyon szeretett volna kinyílni nekünk, Kéra meg már úgy volt vele, fenébe a pénzzel csak tűnjünk erről a helyről.
…Utazás…
Leszállás, Kéra megállapítja, hogy nem volt egészen tudatában annak, hogy a Római fürdő egy strand, ilyen lehet az, amikor érdeklődés hiányában a holnap elmarad.
…Séta… Vezetékszerelés… Séta… Markoló kanál… Séta… Dávid ordítása
Megjöttünk! Kéra aggódva megkérdezi öccsét a zárt ajtón keresztül, hogy miért kell ordibálni. A felelet gyors de annál letaglózóbb, a kutya nyilván azt gondolta, hogy Koppánnyal van dolga, és ezért próbálta meg szétszórni a macska tetemét a kert négy sarkába.
Kéra nekiesett a macska összeszedésének, én hősiesen és lovagiasan álltam mögé és nyújtottam oda egy gumikesztyűt, hogy nem szeretné e használni, elfogadta. A Másik hős Dávid az ajtófélfának dőlve magyarázott arról, hogy csak egy percre hagyta magára a tetemet, ugyanis megéhezett a nagy macska összekaparásban.
A macska aprólékot Kéra a lábasba szedte és elindultunk hátra, a hátsókerthez ahol majd a jövőbeli háza fog állni, de erről talán majd később bővebben. Még a házhoz vezető úton felmerült, hogy tudok-e tábortüzet rakni. Persze már akkor igennel válaszoltam, itt kitérnék arra, hogy ha bárki megkérdezi valamiről, hogy tudom-e és én már láttam hogyan kell azt, valószínűleg leszek annyira kalandvágyó, hogy rávágom, igen tudom, hogyan kell. Nos a tábortűzzel is így volt sosem csináltam, de láttam, hogyan kell, végül is nem azt kérdezte, hogy csináltam-e már úgyhogy nem volt füllentés. Tehát a tűzrakáshoz először is Kéra kiirtotta azokat a honfoglaló gazokat, akik benőtték a tűzrakó helységet. Miután ez megtörtént, indiánsátor alakba rendeztem a gallyakat és meggyújtottuk a tűzet, remekül égett a tűz.
- És mégis, hogy tesszük rá a lábost?
Hogy a kérdés kinek a száján pattant ki nem tudom, de az biztos, hogy mind hármunk agyában már megfogalmazódott. Felvetettem , hogy szükség lenne, két Y alakú ágra amin keresztbe fektetnék egy harmadikat melyen függne a Kád főző lábas. Találtunk, egyet és Kéra nekilátott, hogy baltával megfelelő méretre nyesse, mire elérte volna a kívánt formát, az ág melytől igazán Y alakja lett volna eltűnt, mint szürkeszellem a ködben. Végül egy fehér néhai tároló rácsot tettünk a tűzre s erre került a főzőtál.
Megrakják a tűzet mégis elalszik.
Nos igen… ezért kell fáklya olajt önteni rá, tudom barbárság, és ha grillezés vagy egyéb tevékenység lett volna biztos nem teszem, de az időnk mint már mondottam korlátozott volt. A macskaleves forrt, bugyogott, barna volt, és Kéráék gyakran megjegyezték, hogy húsleves szag van.
Mielőtt bárki ítélkezne, megjegyzem, főzzenek ki egyszer egy rakat csigát, megtudják, hogy ugyanolyan a szaguk, mint a krumplinak amikor fő.
Nos mindeközben rengeteg üzemi balesetet sikerült majdnem elszenvednünk, de végre sikerült kifőznünk a macskát, le szűrtűk és kiválogattuk a csontokat mindenféle konyhai eszközzel, melyeket Réka a kőházból hozott elő, ekkor derült, ki, hogy botorság volt lábast venni. Sebaj, a valaha oly magyar és oly piros fazék, immár fekete mint egy szerecsen. A kiválogatás után, egy rövid időre, még egyszer forró vízbe helyeztük őket, majd átszállítottuk őket a kőházba, ahol hypo-s, alkoholos fürdőt vettek. A megmaradt macska aprólékot, amit nevezzünk nemes egyszerűséggel szaftnak, és a szőrből és kevéske oszló húsból állott drága házigazdáim elásatták velem a hátsókertben, a néhai ciszterna helyén.
Az időm fogytán volt, így egy utolsó pohár itókát legurítva, megkérdeztem Kérát újra tölthetem-e az üvegem a fürdőjükben, határozottan, megtiltotta, hogy lopjak a vizükből, de én ennek ellenére megtettem, majd attól való rettegésében, hogy éhen halok, míg odaérek a kezembe nyomott, egy boci napolini szeletet. Dávid konzervbabot is akart adni, de nem fogadtam el nem tudtam volna kinyitni, és amúgy sem szeretem.

Alternatív befejezés…

Érzékeny búcsút vettünk egymástól, s én kissé füstszagúan, elindultam a naplementébe, még várt rám egy két elintézetlen ügy.

Kiegészítések:

Nem volt naplemente, mivel nyár volt, a nap későn nyugodott le, viszont, meleg az továbbra is volt.
Kissé aggódtam, hogy enyhe füstszagot és talán dögszagot is árasztva indulok el egy előadásra, de szerencsére szabadtéri volt.
A hullagödör ásás a ciszterna helyén, nem volt olyan, borzasztó, mint az ember képzelné, ha nem hívják fel rá a figyelmem, nem gondoltam volna, hogy ott ciszterna állott valaha is.


Megírva Vicnent Faust által az úr 2008. esztendejében 10. hónap 11. napján valamikor a délután folyamán...