Shikaka

Hajjaj de régen volt bejegyzés, gondotlam teszek ellene.
Történt egysmás azóta már ,de most nincs kedvem taglalni, sajnálom. Előre megkellene szépen fogalmazva írni a történteket. Eljön majd az ideje annak is. Most csak jelezni akartam kedves publikumunknak hogy nem tűntünk el még a Föld színéről. Persze ezt egy rövid mesével alátámasztom, így talán blogunkat feltámaszthatom. Nos, mindannyian tudhatják kedves hallgatónik ,hogy Shikaka kicsoda ,micsoda, akik nem tudják nézzenek utána, de elég annyit tudni ,hogy ő egy denevér, aki Nagyapámék szomszédságában halálos sérüléseket szenvedett el, hiába mentettem ki, másnapra életét vesztette aggodalmas kezeink közt. Mindez 2008. június 14-én történt. Vagy 15-én. És én elhatároztam ,hogy megfogom ünnepelni a nálunk vendégeskedő Shikaka első halottászületésnapját. (Mivel nem tudom mikor született, nem tudok születésnapot tartani, és mivel Shikaka halállal került a környezetembe ,minek születésnapoljak neki.) A buli meghívott vendégei a döglött gekkóink voltak, akiket nagynéném tartogatott preparálási szándékunk számára. Igazán kedves gesztus volt tőle. Köszönjük neki mégegyszer ,igaz már jó rég kerültek hozzánk azok a cuki kis gyíkocskák, de sebaj.
Na most, Shikaka egy éves halottászületésnapját én már jó előre elterveztem hogyan fogom megünnepelni, és mint minden amit én kitalálok, az nem mindig lesz úgy, de ez szerencsére azok közé tartozott. Gekkó vendégek, torta, egy gyertyával ,és csákó a denevérnek. Természetesen készültek fényképek is. Haláli buli volt. Egy képet megengedek magamnak hogy feltöltsek ide is ,Vincent kollegám bíztatására, aki sajnos az ünnepségen nem lehetett jelen.

Habár már régebben volt, azért itt is megjegyzem ha még nem jegyeztük volna meg, hogy Boldog első halottászületésnapot Shikaka!



















Bejegyezte Kéra; kettőezerkilenc éves Jézus, július tizenkettedikén ,este háromnegyed kilenc előtt kettő minutummal, de mire beírom mindezt már lehet hogy kereken háromnegyed kilencet fog mutatni az óra,-kor.

A lábas, a szűrő és a macska

Úgy hiszem, mióta közelebbről ismerem drága barátnémat, tudatában vagyok vele, hogy édesanyja egy macskakoponyát őriz egy viharlámpásban, melyet a hév sínekről hozott el, türelmesen megvárva, míg arról magától lebomlik a hús és a bőr.
A történet talán ott veszi kezdetét, mikor Kéra megemlíti, hogy elhozza a macska, melyet ő Kádnak keresztelt s a továbbiakban én magam is így fogok rá hivatkozni, maradékait a sínekről, és tervei szerint elássa egy hangyabolyban, hogy eme szorgos kis rovarok csipegessék le róla a még el nem oszlott részeket.
Nos én magam, úgy tevén, mint aki tud egyet s mást, megkérdezem, miért nem főzöd le őket inkább.
Azt hiszem itt kezdődött minden.
Az események pontos részleteivel most nem untatnám a nyájas olvasót már csak azért sem, mert Kéra egyszer már megírta ezt a történetet, tehát közölte velem, hogy ő nem ért ehhez, erre mondtam, hogy nem kell hozzá érteni, de szívesen megcsinálom, a jelezte, hogy feljebbvalói nem lesznek otthon hétvégén. Kapva kaptunk a remek alkalmon és megbeszéltük, hogy a macskacsontokat elkészítjük.

Hogyan találkoztam harmadszor Kérával (és másodszor Dáviddal)

Tipikus nyári hőség volt, az a valódi nadrágoszlató fülledt meleg, az időnk korlátozott volt, ugyanis egy kedves ismerősöm előadására voltam hivatalos, jómagam másodikként, vagyis utolsónak érkeztem meg a megbeszélt találkozóhelyre. Kéra ekkor éppen telefonált, miután letette, megtudtam, hogy el kell mennünk fazekat, lábost, edényt, főzőtálat, ki hogy szeretné vásárolni. Tehát Irány a madaras Tesco útközben szóváltás, hogy az egyetlen pozitívum a légkondicionáló, ezeken a helyeken, majd a Busznál leszálláskor egy enyhe szociofób megnyilvánulás partnerem részéről. Kiválasztván a legmagyarabb terméket eme remek helyen, s majdnem visszajáró nélkül de elindultunk újra, tudván a kassza nem nagyon szeretett volna kinyílni nekünk, Kéra meg már úgy volt vele, fenébe a pénzzel csak tűnjünk erről a helyről.
…Utazás…
Leszállás, Kéra megállapítja, hogy nem volt egészen tudatában annak, hogy a Római fürdő egy strand, ilyen lehet az, amikor érdeklődés hiányában a holnap elmarad.
…Séta… Vezetékszerelés… Séta… Markoló kanál… Séta… Dávid ordítása
Megjöttünk! Kéra aggódva megkérdezi öccsét a zárt ajtón keresztül, hogy miért kell ordibálni. A felelet gyors de annál letaglózóbb, a kutya nyilván azt gondolta, hogy Koppánnyal van dolga, és ezért próbálta meg szétszórni a macska tetemét a kert négy sarkába.
Kéra nekiesett a macska összeszedésének, én hősiesen és lovagiasan álltam mögé és nyújtottam oda egy gumikesztyűt, hogy nem szeretné e használni, elfogadta. A Másik hős Dávid az ajtófélfának dőlve magyarázott arról, hogy csak egy percre hagyta magára a tetemet, ugyanis megéhezett a nagy macska összekaparásban.
A macska aprólékot Kéra a lábasba szedte és elindultunk hátra, a hátsókerthez ahol majd a jövőbeli háza fog állni, de erről talán majd később bővebben. Még a házhoz vezető úton felmerült, hogy tudok-e tábortüzet rakni. Persze már akkor igennel válaszoltam, itt kitérnék arra, hogy ha bárki megkérdezi valamiről, hogy tudom-e és én már láttam hogyan kell azt, valószínűleg leszek annyira kalandvágyó, hogy rávágom, igen tudom, hogyan kell. Nos a tábortűzzel is így volt sosem csináltam, de láttam, hogyan kell, végül is nem azt kérdezte, hogy csináltam-e már úgyhogy nem volt füllentés. Tehát a tűzrakáshoz először is Kéra kiirtotta azokat a honfoglaló gazokat, akik benőtték a tűzrakó helységet. Miután ez megtörtént, indiánsátor alakba rendeztem a gallyakat és meggyújtottuk a tűzet, remekül égett a tűz.
- És mégis, hogy tesszük rá a lábost?
Hogy a kérdés kinek a száján pattant ki nem tudom, de az biztos, hogy mind hármunk agyában már megfogalmazódott. Felvetettem , hogy szükség lenne, két Y alakú ágra amin keresztbe fektetnék egy harmadikat melyen függne a Kád főző lábas. Találtunk, egyet és Kéra nekilátott, hogy baltával megfelelő méretre nyesse, mire elérte volna a kívánt formát, az ág melytől igazán Y alakja lett volna eltűnt, mint szürkeszellem a ködben. Végül egy fehér néhai tároló rácsot tettünk a tűzre s erre került a főzőtál.
Megrakják a tűzet mégis elalszik.
Nos igen… ezért kell fáklya olajt önteni rá, tudom barbárság, és ha grillezés vagy egyéb tevékenység lett volna biztos nem teszem, de az időnk mint már mondottam korlátozott volt. A macskaleves forrt, bugyogott, barna volt, és Kéráék gyakran megjegyezték, hogy húsleves szag van.
Mielőtt bárki ítélkezne, megjegyzem, főzzenek ki egyszer egy rakat csigát, megtudják, hogy ugyanolyan a szaguk, mint a krumplinak amikor fő.
Nos mindeközben rengeteg üzemi balesetet sikerült majdnem elszenvednünk, de végre sikerült kifőznünk a macskát, le szűrtűk és kiválogattuk a csontokat mindenféle konyhai eszközzel, melyeket Réka a kőházból hozott elő, ekkor derült, ki, hogy botorság volt lábast venni. Sebaj, a valaha oly magyar és oly piros fazék, immár fekete mint egy szerecsen. A kiválogatás után, egy rövid időre, még egyszer forró vízbe helyeztük őket, majd átszállítottuk őket a kőházba, ahol hypo-s, alkoholos fürdőt vettek. A megmaradt macska aprólékot, amit nevezzünk nemes egyszerűséggel szaftnak, és a szőrből és kevéske oszló húsból állott drága házigazdáim elásatták velem a hátsókertben, a néhai ciszterna helyén.
Az időm fogytán volt, így egy utolsó pohár itókát legurítva, megkérdeztem Kérát újra tölthetem-e az üvegem a fürdőjükben, határozottan, megtiltotta, hogy lopjak a vizükből, de én ennek ellenére megtettem, majd attól való rettegésében, hogy éhen halok, míg odaérek a kezembe nyomott, egy boci napolini szeletet. Dávid konzervbabot is akart adni, de nem fogadtam el nem tudtam volna kinyitni, és amúgy sem szeretem.

Alternatív befejezés…

Érzékeny búcsút vettünk egymástól, s én kissé füstszagúan, elindultam a naplementébe, még várt rám egy két elintézetlen ügy.

Kiegészítések:

Nem volt naplemente, mivel nyár volt, a nap későn nyugodott le, viszont, meleg az továbbra is volt.
Kissé aggódtam, hogy enyhe füstszagot és talán dögszagot is árasztva indulok el egy előadásra, de szerencsére szabadtéri volt.
A hullagödör ásás a ciszterna helyén, nem volt olyan, borzasztó, mint az ember képzelné, ha nem hívják fel rá a figyelmem, nem gondoltam volna, hogy ott ciszterna állott valaha is.


Megírva Vicnent Faust által az úr 2008. esztendejében 10. hónap 11. napján valamikor a délután folyamán...

Párbeszéd foszlány a konyhából...

Párbeszéd foszlány a konyhából:

Jómagam: Mama ,eljössz velem megnézni Kádat?
Mama: *kinyitja a fürdőszobaajtót, ránéz a fürdőkádra, majd értetlenül lényemre tekint*

Kora este volt. Kollegámmal szokásosan kommunikációt folytattam a mai világban igen elterjedt és használatos számítógépes funkció segitségével.

Édes szüléim elutaztak a hétvégére. Az egész lakás, és a kutya drága jó fivéremre (őszintén olvasóink, ti néktek mikor esett le, hogy a 'fivér' kifejezés egyenlő a fiú testvérrel? Ugyanis a nővér kifejezést egyértelműnek vettem ,ezt nem is taglalnám most, de csak jóval később jutottam el arra a felfedezésre, hogy a fi-vér olyan, mint a nő-vér, csak fi-úban. Értitek no.) és rám volt bízva.

Mivel bizton tudtam, hogy egész másnap távol lesznek szüléim, szépen lassan ,de biztosan, mint ahogy öregember ajtaja felé közeledik a Halál, eljutottam a mostani történetünk alapjainak megtervezéséhez.

Távol lesznek egész nap? Vagyis, nem fognak hazajönni ,csak az utánavaló nap? Vagyis, nem fognak tudni arról, hogy mi mit fogunk csinálni itthon? Tehát megtehetünk tulajdonképpen bármit? Igen-igen-igen-és tulajdonképpen- igen.

Közjáték: Ki volt az a Kád?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ,a sínek közé halt macska. Családom végig szemlélhette testének bomlását. (Olyan táplálékot fogyaszthatott, ami nem lehetett dugig tartósítószerekkel)

Hogy ne csak a sínek közti döglött macskaként emlegessük, elneveztem Kádnak.

Szóval úgy adta az Isten, hogy nekem eszembe jutott ,hogy mivel nem fog tudni megállítani senki sem, elhozom Kád maradványait, elásom a kertben, így a kukacok lepucolják majd róla a fölös szőrt meg bőrt. (Ezt a féle csupaszítási módszert az édesanyámtól hallottam egyébként.) Mivel este kilenc óra már jócskán elmúlt, ezért ezt a hirtelen jött ötletemet közöltem Vincenttel is, aki úgy vélte, hogy sokkal gyorsabb és egyszerűbb volna az az eljárás, hogyha egyszerűen csak lefőznénk a néhai Kád "síni" maradványait. Hosszas gondolkodás, és ellenvetés után eljutottam odáig, hogy véletlenül meginvitáltam Vincentet szerény rezidenciánkba ,s ő ezt a meghívást el is fogadta. Megállapodtunk, hogy fél délkor vegyük még igénybe az eme kommunikációs alkalmatosság adta lehetőségeket, s beszéljük majd meg az amatőr szakácskodásbeli tervünk részleteit.

Én nekiláttam megtervezni az elkövetkezendő napomat. (És ha én tervezek, akkor BIZTOS ,hogy minden a tervtől eltérően fog alakulni!)

A tervem a következő volt: -felkelek 10:00-kor, elvégzem reggeli teendőimet;

-fivéremmel fölkaparjuk Kádat;

-12:30-kor, a megbeszélt időben pedig felveszem a kommunikációvonalat Vincent kollegával.

A megvalósult dolgok: -felkeltem

-12:30, kommunikáció Vincent kollegával.

Nem emlékeztem ,hogy miben maradtunk az este. Bizton átjön főzőcskézni ,vagy megmondja, hogy át tud-e jönni?? Végül megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozzunk, majd közölte ,hogy kocsival elviszik a helyszínre, úgyhogy negyed óra, húsz perc és ott lesz. Ekkor elgondolkoztam, hogy én még nem is reggeliztem meg, nem vásároltam amit szerettem volna, és NEM szedtem össze Kádat! Időm szükössé válása lévén én azonnal útnak indultam. Édes öcsém épp a reggelijéhez készülődött, amikor közöltem vele, hogy nekem elkell mennem Vincentért, éshogy kéne valaki ,aki elhozza Kádat .. szóval volna-e oly szíves és összeszedné nekünk Kádat? /a legkerekebbre nyíló ártatlanul a hóhérjára tekintő bociszemekkel ránéz képeffekt/

A buszon ülvén megláttam a testvéremet, amint Kád maradványai felé igyekszik, lapáttal a kezében, az ismerősökkel való összefutások elkerülése végett csuklyával a fején. Könnybelábadtak szemeim.

A buszon újabb probléma vetődött föl: kell egy edény, amiben elvégezhetnénk a főzést. Reggel az igen elterjedt és szinte már elengedhetetlen emberi tartozék apró kütyümön keresztül megüzentem édesanyámnak a mai napra tervezett tevékenységünket, aki először nem támogatta a főzés gondolatát ,de később sikerült megállapodnunk, és ,úgymond, áldását adta ránk és a szakács karrierjünkre. Ő azt mondta, hogy a hátsókerti kőházban nézzünk edény után, de én úgy véltem ,hogy ott nincs semmiféle nekünk kellő tálka ,ígyhát telefonáltam a nagynénéim egyikének ,hogy hátha ő tudna adni valamit, és mivel van autója, áttudná hozni gyorsan. De egyrészt neki sem volt semmije, másrészt nem is ért volna rá arra, hogy áthozza a kiscsaládi programja miatt. Ekkor telefonáltam Nagyapámnak, de sajnos ő sem tudott segíteni. Ezen kudarcok után ismét édesanyámhoz fordultam, aki azt mondta ,hogy egy közeli bevásárló üzletben vegyünk valami edényt. Ígyhát miután megleltem Vincent-et (kivételesen ÉN voltam előbb jelen! és ez nagy szó), mondtam neki ,hogy mi a helyzet edényileg, Kádilag s a többi. Ígyhát elmentünk egy útba eső üzletbe,és megvettük a legolcsóbb, legmagyarabb terméket ,majd kicsit eltévedve betértünk a mi utcánkba. A második szomszédnál jártunk, én épp meséltem hamarosan vendégemnek valamit ,amikor egyszercsak meghallom öcsém hangját. Kulccsal a zárban kérdezem szigorúan ,hogy miért kiabál szegény kutyával. Mire kis testvérkém: "A kutya behúzta a macskát!" Arra irányuló kérésemre ,hogy ezt fejtse ki nekünk bővebbben, öcsém elmesélte nekem ,hogy a macskát zacskóba csomagolva-tekerve a terasz elé letette, de a kutya résen volt, egy kis lyukon beszedte, széjjel cincálta a zacskót, Kád valahol a tujabokorban van.

Remek. -gondoltam. Elkértem a lábost Vincent kollegámtól, és nekiláttam felmérni a kárt. Hála a piritósnak a kutya nem evett a tetemből. Mielőtt nekiláttam volna összeszedni a darabokat, Vincent kedvesen felajánlott nekem egy nejlon kesztyűt, nagyon kedves gesztusnak véltem, nyílván nem akarta végignézni, ahogy az enyészettel közvetlen kapcsolatot létesítek ujjhegyeimmel. Hogy ne maradjon egy szőrszál sem, mindent amit tudtam beleszedtem az edénybe. Földet, követ, növényke darabot ,mindent. Közben hátam mögül hallottam kedves kollegámat: "Az ott nem egy lábszárcsont?"

Kád összeszedése után hátramentünk. Ekkor újabb akadályba ütköztünk: a tűzrakóhely telis-tele volt gyomokkal. Nos remek. Egy kis időre átmentünk kertésznek és nekiláttunk gyomlálni. Majd Vincent csuda jó máglyát rakott az általam előszedett faágakból és botokból. Szép nagy tűz csapott fel, amikor egyszercsak megszólalt vendégünk, Vincent, hogy mégis hogyan fogjuk rárakni a tűzre a lábast? Jaj -gondoltam ,majd fogtam az egész edényt, és úgy ahogy volt ráejtettem a tűzre. Ezzel meg is volnánk. -gondoltam, ám kedves vendégünk ismét megszólalt, hogy víz is kéne a lábosba. Mivel az imént rátettem a tűzre az egészet, ezzel megölve szegény pironkat, nem volt mi akadályozhatta volna a lábos levételét, ígyhát levettem, bementem a lakásba, és megtöltöttem vízzel. Sok-sok föld-szőr-kő uszkált a nekünk kellő csontok társaságában. De különben remek leves látszatát keltette.

Elkezdtünk azon agyalni ,hogy mivel kéne tűzre tennünk a lábosnyi Kádat. Majd jött az az ötlete valamelyikünknek ,hogy két Y alakú botot szurjunk le a tüzelő két szélére, és azon átvezetve valahogy lógassuk föl a lábast. (Az iménti mondatomban észrevettétek azt a valahogy jelzőt? Imádom az ilyen valahogyokat. Eszembe juttatják a jó öreg erdélyi mondást, miszerint: "Megoldjuk!" Hát igen, igen gyakran használom ezt a mondást jómagam is. Ja.)

Volt egy faágunk, amiből kiállt egy kisebb ág, aminek a vége nekünk kellő Y alakot öltött. Úgy véltük ,hogy letudnánk vágni a kiálló ágat úgy, hogy egy része fenntmaradjon a nagyobb ágon Y alakban. Nos hát, tévedtünk.

Végül valahonnét előszedtem egy rácsos kacat tartót, és vendég-kollegám rezsó gyanánt ráhelyezte az időközben elhalt tűzre.

Nem ég a tűz. Sebaj, van fáklyaolaj! Ígyhát ráöntöttünk a tűzre egy kicsikét belőle. Hogy a fáklyaolaj micsoda jó tűzgyujtó eszköz. Azóta mindig ezt használjuk kollegámmal az esti tábortüzezéseinkkor.

Nos, most hogy így megvagyunk, "ég a tűz, s a fazék víznótát fütyül ..", szóval kéne enni valamit. Ígyhát bementem egy kis élelmiszert magamhoz venni. (én még nem reggeliztem meg) Fura mód senki nem kért enni ,úgyhogy kénytelen voltam magamban elfogyasztani egy ízletes paprikás kiflit.

Azt még nem említettem meg, úgyhogy most megemlítem ,hogy nem volt bármeddig időnk a főzésre, ugyanis Vincentnek kultúr programja volt, vagyis elkellett mennie hamar. Egész végig azon aggódtam ,hogy majd elfog késni miattam és a főzéses ötletem hirtelenjöttsége miatt.

-Egyszercsak azon kapom magam írás közben ,hogy égnek a szemeim, hogy majd kifolynak. 4:42? AZ ELŐBB MÉG CSAK 3:47 VOLT! szent piritós, jó éjt, folyt. köv. majd Kéra kiszáll pihennie kell.-

Folyt.:

Égett a tűz, forrott a víz, áztak a csontok, evett a Kéra. Ám, kellett volna valami kavaróeszköz. Ó, itt van ez a piszkavas, rosszabb mint a vasorr, de ez is megteszi. Nagyszerű. Ígyhát Vincent belekanalazott a levesünkbe. Szőr-bőr-föld kanyarodott fel rá. Hmm, Vincentet fantasztikus ötlete vezérelte, ami által egy újságpapírra kiszedte az összes ázolmányt. Ekkor újabb ötlet vezérlése alapján, eszünkbe jutott, hogy külön kellene válogatni az úgynevezett "szaftot" és az értékes csontokat. Ehhez viszont szükség lett volna némi kanálszerű alkalmatosságra, valamint másik edényre. Bementem hát a kőházba, hogy hátha ,netalán van ott valami régi roncs konyhai használati eszköz. Has láttam csodát! Többféle különböző főzéshez kellő kanál, villa, mélyebb lábos, hű nagyon jó! Fogtam az egész zsákot,és kivittem, árkon-bokron át visszamentem szakács társaimhoz, és közöltem velük ,hogy nem is kellett volna vennünk remek magyar lábast, mert tényleg volt a kőházban nekünk nem kellő edény ,majd kiöntöttem mindazt amit hoztam.

Mint az éhes hiénák, úgy sereglettek köré édes fivérem és kollegám. A megfelelőnek tűnő eszközöket használva nekiláttunk a válogatásnak. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy az apróbb csontok után, a mindenre használatos csipeszemmel kutassak a szaftban. Vincent kollegám a húsfogóval szedte ki a nagyobb csontokat ,öcsém pedig tartotta nekik a tálat. Majd a már csak szőr-bőrnek tűnő főzelményt elkezdték egy tésztaszűrőn át lefolyatni ,hogy hátha még fennakadnak kisebb csontok. Így is volt. Az aprólékok megmenekültek.

Ekkor megtanultam ,hogy hogy néz ki a tésztaszűrő. Lyukacsos és kék a széle, de különben fehér.

A csontok egy külön edénybe kerültek. Épp ekkor beszéltük azt testvéremmel ,hogy leves szaga van Kád főzött darabjainak. Majd előre mentem hogy vizet engedjek a szépen külön válogatott csontoknak ,hogy rögtön elis kezdhessük a sterilizáló lefőzésüket. Mentem-mendegéltem a nem túl hosszú úton végig, amikor egyszer csak megijedtem, mert megláttam a szomszédokat. Kinnt ettek a teraszukon. Fogalmam sincs ,hogy mennyit hallhattak a hátul zajló beszélgetéseinkből ,de talán (az épelméjűségük biztonsága érdekében) az volna a legjobb, ha semmit. Habár ismernek már minket annyira, hogy ne lepődjenek meg az általunk űzött extrém hobbikon.

Visszatérvén az immár vizes csont adaggal nekiláttunk az újabb főzésnek. Igen hamar megvoltunk vele, és eljutottunk odáig, hogy befejeztük a főzést. Ám, most jött az, hogy eltakarítunk magunk után: egy újságpapírnyi ázott szőr-bőr, egy nehezen pislákoló csoffadt tűz, egy odaégett rezsónak használt rácsos tároló doboz, néhány kanál,villa, edény. Nos, a tüzet eloltottuk, a szőr-bőrnél pedig eltűnődtünk hogy mégis mit csináljunk vele, majd jött Vincent kollegám remek ötlete, hogy ássuk el. "Hol az ásó?" -kérdezte vendégünk, aki útbaigazításunk után igazán otthonosan mozgott a faházban, kivette az egyik ásót (fogalmunk sincs, hogy miért van a mi háztartásunkban kettő ásó ,de tény,hogy ez van) majd kérdezte hogy hol áshat. Öcsém odamutatott egy helyre, ahol jónak gondolta, majd Vincent egy sírásó ügyességével nekikezdett az ásásnak. Beleszórtuk a szaftot, majd közölte, immár sírásó barátunk ,hogy nincs föld amivel betemethetné a gödröt ,ugyanis a négy égtáj felé széjjel szórta értékes táptalajunkat. Ígyhát mit volt, mit nem volt tenni, ráhúzott egy gyékényszőnyeget jó lesz az úgy alapon.

Ezekután még telefonáltam egy gyorsat édesanyámnak ,hogy megérdeklődjem ,hogy a kőházban található edények, konyhai eszközök, valamint a fáklyaolaj hiányozni fognak-e neki. Hála a piritósnak ,azt mondta nem. Aztán még hypos vízbe tettük Kád szilárd földi maradványait. A hypot sikeresen megtaláltam a fürdőszobánkban Vincent átlagos hypo leírásának ellenére.

Ezen dolgok végeztével érzékeny búcsút vettünk Vincenttől, aki már így is késésben volt a délutáni programjáról. Felajánlottunk neki egy kevéske élelmet, de ő azt mondta hogy nem kér semmit, mert evett mielőtt átjött hozzánk. (az már mellékes dolog, hogy az sok-sok órával korábban volt) De azért egy szelet nápolyit sikerült rábíznom. Meg is ette kettő héttel az eset után. Legközelebb másféle finomságot kap. Öcsémtől már nem fogadta el a bab konzervet. Sebaj.

Kikisértem a neki kellő járművig, ahol megmutattam neki ,hogy annak idején hol volt Kád. Megis néztük közelebbről ,és megállapítottuk ,hogy édes testvérem igazán jó munkát végzett, de azért még volt mit eltenni, ígyhát a szemmel jól látható kisebb csigolyákat még eltettem, hazatérvén pedig még betettem Kád mellé a hypos vízbe. Továbbá fivéremmel összeszedtük az összes edényt amit használtunk, beletettük egy kád forró vízbe, enyhe sterilizálás reményében, majd ahogy megigértem korábban a nagynénémnek, felhívtam telefonon. Megtudtam ,hogy egy bizonyos kis cirkuszi előadás lesz a körzetükben ,és elmehetnénk rá. Egy óra múlva kezdődik a mai napi előadás, és ez azt jelenti ,hogy fél óra múlva elkell indulnunk. Én szerettem volna még lefürödni, de a kád tele volt edényekkel ,ki érti ezt? , továbbá összekellett még pakolnunk a másnapi egy hetes családi nyaralásunkra. Mivel én hajszál volnék, és vezettem a cselekedeteket, a Kéra is jól lakott, és a cirkusz is megmaradt.

-VÉGE-

Szövegelődött Tárhonyi Kéra írógépének tintájából lefolyóan, valamikor a nyár vége felé, egy szép fogyófélben lévő Holdas estén.

Baleseti Verucás hozzáfűzés:

Reggeli üzeneteimben biztosítottam édesanyámat, hogy a főzést szakértővel fogjuk elvégezni ,így sikerült megnyugtatnom. Jó szórakozást kívánt nekünk a nap további részére. Ám ha tudná..

-Fáklyaolaj öntése a tűzre, úgy ,hogy a rezsó is rajta van már:

Mit csináljunk? Megvan! Egy hetven centiméteres szívószállal és egy tölcsérrel megoldhatjuk! -találtam ki. Én tartottam a tölcsért a szívószál felső végéhez, Vincent pedig öntötte volna bele az olajat. Mondta nekem ,hogy az egész a kezemre fog menni, de biztosítottam róla, hogy nem fogok megharagudni rá, ha ez be is következik. Már épp öntötte volna az első cseppeket, amikor megláttuk ,hogy a szívószál alja odaolvadt a tűzben. Szerencsére! Mostmár tudjuk (én legalábbis tudom) ,hogy az olaj miatt felcsapott volna a tűz az értékes kezeimre. Talán kollegám is megégett volna.

-Szaftos-botos szemkiszúrás:

Kedzetben, mikor még nem volt se kanalunk, se vasorrunk, csak egy elrontott faágunk, Vincent azzal kevergette a kotyvalékunkat. Ha jól rémlik, kólával kináltam meg kollegámat, aki emiatt odahajolt hozzám a szaftos ággal, aminek következtében majdnem kibökte a jobb szemem világát. De szerencsére nem sikerült neki.

-Kád csontjainak főzése, ám majdnem ment bele egy kis Vincent csont is:

Drága fivérem és Vincent épp válogatták a részecskéket. A csontokat a tűzön lévő edénybe dobták, ám a tűz lealacsonyodott, és én idejét láttam annak ,hogy egy kis fáklyaolajjal újjáélesszem. Épp mikor ezt csináltam, nyúlt oda Vincent egy újabb darabka csonttal, és majdnem odalett ,azt hiszem ,a bal keze. De szerencsére nem sikerült leégetnem magamnak a fél kezét. Később megállapítottuk ,hogy mostmár kvittek vagyunk. Ő nem vette el a szemem, én nem szereztem meg a kezét.

-Majdnem szer e lem:

Léptem egyet. Megbotlottam. És majdnem rossz helyre estem.

Részletesebben kifejtve: a tűzhelyet átlépve beleakadt az egyik lábam (idióta szandálfajzat) a körülvett kövek egyikébe, és előre estem, ha nem sikerült volna megkapaszkodnom a levegőben, akkor a gyöngén befedett szafttal töltött gödörbe estem volna. De szerensére ez a baleset sem következett be.

Ezzel zárnám soraimat, ég veletek kedves hallgatóink, nem vagyok skizofrén, legalábbis nem tudok róla. Jó éjszakát! Kéra ezzel bevégezte kora reggeli teendőjét. 'A történet forog, az írója pihen.'

Időpont: a kettőezernyolcban biztos vagyok, és az augusztusban is. De a napban már nem. Huszonegy vagy huszonkettő. Nyár vége ,annyi bizonyos. Nos végem.

Nekrológ egy Denevérnek

Ott ültünk az Árpád hídnál egy kedves barátommal és éppen azon tűnődtünk vajon hol lehet Kéra, ha nem kapta volna meg az sms-emet akkor csak írt vagy hívott volna, ha pedig megkapta akkor miért nincs itt, körülbelül fél órája vártunk rá, mikor éppen feladtuk volna, s ekkor Deus ex machina megcsörrent a kütyü. Kéra volt találkozásunkkor kiderült, hogy elaludt, de lényeg mi lényeg sikerült találkoznunk. Így egy fárasztó kör után, melyet a tűző melegben tettünk meg a bolhapiacon, leültünk egy csakugyan táncoló hölgy alakú fa alá és Kéra nekilátott a tetemet tartósító só kicserélésének. Időközben kiderült, hogy az állatot az általam ajánlott módszer kiválóan tartósította, és végre magam is saját szememmel láthattam a néhai denevér porhüvelyét. Maga az állat azon kívül, hogy tekintélyes szagot árasztott, remek bőrben volt, már ha lehet ilyet mondani egy halottra. Kéra jódozott sót használt ami már csak azért is remek mert a jódot fertőtlenítő hatásáról ismerjük, valamint a jódozott só az egyik leghatásosabb gyógyszer a kreténség elnevezésű betegség gyógyításában. Nem szeretnék túlzottan elkalandozni így egy kevés kupleráj elkészítése mellett sikerült a sót is kicserélni. A kupit persze továbbítottuk egy kukának s egy döglött denevér, sóban fekvő, igen súlyos tetemével felfegyverkezve mentünk teázni, majd később a Mamut-ba de a zacskó tartalmát nem firtatta senki. Hazafele menet a buszon megcsapta az orrom a denevér szaga valamint a táskámban található igen erős illatú méz bázisu füstölő szaga. Magamban konstatáltam nyilván ilyen szaga van a Voodoonak, feltéve hogy egy vallásnak lehet szaga.

Édesanyám nem volt túlzottan boldog az immár erkélyemen tartozkodó besózott denevér tudatától, de ahogy sok más dolog ami hosszú ideig nem kerül szóba a denevér is elhomályosult.

Közel egy hónapig feküdt az erkélyen a ládájába zárva több kiló só alatt, egy rózsaszín Tesco-s szatyorban, kiállva vihart és fullasztó hőséget, mikor is kitaláltam, hogy ideje sót cserélni és megnézni az állapotot.

A legrosszabb rothadásra is felkészülve indultam útnak, itthon összeszedtem minden szükségesnek ítélt eszközt; szikét, bicskát, cérnát és tűt, orvosi tiszta alkoholt, szárított növényeket ( valójában arra készültem hogy a denevér olyannyira rossz állapotban lesz, hogy fel kell vágnom illatos füvekkel tömnöm s összevarrni), valamint tettem el ásót arra az esetre ha gyógyíthatatlanul elkezdett volna bomlani, ez esetben tisztességesen eltemettem volna.

Tehát minden összegyűjtött holmit bepakoltam a kocsi csomagtartójába, valamint vittem magammal egy szintén kedves barátomat és a kutyát is, hadd legyen egy jó napja, ő az anyós ülésen kapott helyett az aszisztensemnek kinevezett barátom lábainál. Egy gyors kiruccanás egy kínai étterembe csakhogy meglegyen a kellő energia a preparáláshoz, majd az általunk csak ipari parknak nevezett lakótelep mögötti félig ipari félig beépítetlen területhez hajtottam.

Kiengedtem a kutyát hadd szaladgáljon kedvére, s első lépésként ástam egy gödröt, tudtam ha a denevért nem is kell majd beletennem a sónak szüksége lesz egy gödörre. Amint felnyitottam a dobozt, éreztem, hogy a nagy munka elmarad. S ahogy a sót leöntöttem a tetemről, világossá vált, hogy a denevér tökéletesen kiszáradt, de még az a bizonyos sérülés is eltűnt a nyakáról, s már csak a szaga ellen kell tenni valamit. Így a bűzlő sót a verembe öntöttem, majd betemetettem. A néhai denevért egy fa ágára kötöztem, a szárnyát kifeszítő spárga segítségével, s nekikezdtünk, a sűrűn növő kamilla begyűjtésének. Miután mindezzel végeztünk a denevér visszakerült az immár cserélt só tartalmú dobozába, majd később vissza az erkélyre a szárításra kihelyezett kamilla, levendula és diófalevelek társaságában, melyeket a későbbi illatosítása céljából gyűjtöttem.

Szökött; Vincent Faust pennájának hegye alól az úr 2008. esztendejének, július hónapjában, 23. napján, 13 perccel 0 óra után.

Shikaka, avagy Vincent lábából lement a vér

Történt egyszer ,hogy egy internetes ismerősömmel (ez Vincent) kommunikáltam épp a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programon keresztül, amikoris egyszercsak a denevérekre terelődött a szó. Vincent megjegyezte, hogy bármit megadna egy denevérért, legyen élő vagy holt.
Négy nappal később drága nagyszüleimnél töltve olcsó időm, épp egy tengernyi malacra vigyáztam fivérem s unokaöcsém társaságában, amikor a szomszéd kutya esztelen ugatásba kezdett. 'Semmi baj.' -gondoltuk 'Biztos csak a macskákat ugatja.' Nem törődve egyre erősödő morgásával, egyszercsak meghallom hogy Nagyapám értem kiált. 'Na remek, egy sün megint. Most vigyázhatunk eggyel több állatra.' -gondoltam keserűen, ám kedvem igazán "sóssá" vált, amikor megláttam mit mutat nekem Nagyapám. A kutya elkapott egy denevért! Több se kellett nekem, azonnal fogtam egy vödröt s egy lapátot, és átmentem a szomszédba.
Még élt, mikor átértem. A kutya éppen körbe ugrálva ugatta, a denevér pedig feküdt és próbált nagyon ijesztő lenni. Visszatérvén nagyszüleim területére, letettem újonnan szerzett zsákmányunkat a tengernyi malac mellé. Az övé lett a "Természetvédelmi övezet" elnevezésű karámnak kinevezett rész. Mindenkinek megmutattuk, aki aznap megfordult a nagyszüleimnél. (az unokaöcsém születésnapja lévén igen sokan jártak náluk aznap)
Majd az idő telésével kétségek léptek fel, vagyis mi legyen Természetvédelmi övezettel? Tartsuk magunknál estig és majd a sötétben engedjük el? De mi van, ha megsérült és elkapja egy macska? Adjuk oda Vincentnek? De ki tudja mit akar vele kezdeni? Egyáltalán mit lehetne kezdeni egy élő denevérrrel? Hol lehetne tartani? Végül két alternatívát találtam ki, mikszerint:
I. Ha Természetvédelmi övezet élve marad, akkor az otthoni hátsókertünkben engedjük szabadon. Hogyha életerős, akkor elrepül és vígan éli tovább életét, hogyha súlyos sérülést szenvedett, akkor valahol a közelben leli halálát, és Vincent megkaphatja majd a tetemét.
II. Ha Természetvédelmi övezet elpusztul másnapra, akkor szólok az érintett ismerősömnek, és majd ő tudja mi legyen a továbbiakban.
Az este folyamán próbáltuk etetni Természetvédelmi övezetet, de, és ezen ki lepődne meg? ,nem sikerült.
Másnap délután hazaindulás előtt a Nagyapám átlakoltatta Természetvédelmi övezetet a vödréből egy dobozba. A már amúgyis igen rossz állapotban lévő denevér valamikor ekkor rughatta az utolsókat. (Béke poraira.) A HÉVmegállóban még vetettünk rá egy pillantást. Unokatestvérem, aki biológiából ötösre érettségizett, tehát biztos nem tévedett, megállapította, hogy Természetvédelmi övezetnek vége. Óriási lelkiismeretfurdalás szállt meg. Azt gondoltam ,hogy én öltem meg.
Otthon drága jó édesanyám mindenről tudott, ugyanis, előző nap felhívtam őt telefonon, és elmeséltem neki ,hogy mi történt. Egy denevér, délután kettőkor a szomszédnál, pont akkor, amikor van egy ismerősöm ,akinek kell? Hát ez hihetetlenül bizarr! S a többi. A másik szülém viszont már nem volt ilyen lelkes. Érthetetlen módon kiborult, mikor megtudta hogy mit hoztam haza. Egy adag kedves szóáradatot zúdított rám, majd mikor végre abbahagyta, hátramentünk a hátsókertbe anyukámmal ,hogy megnézzük ,hogy csakugyan meghalt-e Természetvédelmi övezet.
Természetvédelmi övezetnek vége -állapította meg anyukám is. Na de ekkor, mint egy tipikus filmben, hátrajött apám is, hogy folytassa ,amit a tévézéssel és szotyizással félbeszakított (a lehülyézését szerény lényemnek) "Egy élő denevért hoztál a kéglibe?" -kérdezte tőlem, majd anyukám felé fordult: "És Szívem, te ezt hagyod?!" Majd mikor tájékoztattuk róla, hogy a denevér már nem él ,azt mondta: "Akkor kikell preparálni!" Has nagyon jó, hogy így egyetértünk, de megmondtuk neki, hogy majd egy kedves ismerősöm gondjaira lesz bízva a denevér. Mi nem fogunk vele csinálni semmitse.
Később, mikor semlegessé vált a dolog apukám szemében ,mi elkezdtük anyukámmal megtárgyalni, hogy mi legyen Természetvédelmi övezettel a továbbiakban. Este majd szólok Vincentnek, de addigis hova kéne tenni egy döglött denevért? Ketrecbe? Neeeeem, bomlásnak inudlna itt nekem. És akkor jött az ötlet, mint villámcsapás, tegyük be dobozostul a mélyhűtőbe! 'Igen! Kaptam az ötleten, mint a halakat! Nagyon jó!' Ígyhát betettük Természetvédelmi övezetet a mélyhűtőbe.
Este a szokásos időben használatba vettem a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programot, melyen keresztül kommunikálni szoktunk Vincenttel, és vártam hogy ő is használatba vegye a mai világban igen elterjedt és népszerű internetes programot. Mikor végre megjelent, írtam neki, és alig vártam ,hogy elmondhassam neki ,hogy mi a helyzet. Rövid idő után sikerült elérnem ,hogy feltegye nekem a mindennapi kérdésést, ami így szól: "mizujs?" és én feleltem: "egy halott denevér hibernálódik a mélyhűtőnkben" Nyílván meglepődött, és azt írta: "lement a vér a lábamból. te szereztél egy halott denevért?" Persze én mondtam neki ,hogy véletlen volt, de nem tudom hogy elhiszi-e. Merthát, ki tudja, hogy mi az igazság? Lehet, hogy ez az egész történet csak egy kiszínezett mese, telis-tele hazugságokkal ,és valójában az az igazság, hogy denevérvadászaton voltam.
Szóval Vincent elmondta nekem ,hogy mit kell tennem. Előszöris, a denevér kerüljön ki a mélyhűtőből. Azután tegyem egy sóval teli dobozba. 'Hát jó.' -gondoltam, és lementem a konyhába ,hogy összeszedjem Természetvédelmi övezetet, egy cipős dobozt, valamint hogy felleljem a háztartásunkban található összes sót. Öcsém segitségével felhoztam mindent a szobámba, majd Vincent útbaigazításai ,és távozása után hozzáláttunk a besózásnak.
Azt már a dobozból való kivétele után megállapítottam, hogy a lecsapódott párát elkell távolítani a testről, ígyhát felhoztam a hajszárítót. Nagyon bizarr látványt nyújthatott az a kép ,ahogy öcsém egy vonalzóval kifeszíti a denevér egyik szárnyát, én pedig a hajszárítóval szárítom azt. Mielőtt beborítottuk volna az egész tetset a konyhákban legtöbbször használatos ízesítő eszközzel, készítettem róla néhány fényképet a Nagyapám kedvéért. (korábban megkért, hogy majd itthon fotózzam le a denevért) Mikor elkészültünk a besózással, beleírtam a csipeszem végével a sóba ,hogy RIP, majd kitettem a dobozt a szomszéd padlásához, mert az volt akkor éppen a legmegfelelőbb hely a számára. Mellesleg a sózás alatt rövidebb nevet adtunk neki ,mint Természetvédelmi övezet. Ex-Shikaka lett az új, a rövid neve.
Reggel az összes eszközt ,amit a besózásnál használtunk, megpróbáltuk sterilizálni (nyílván sikerült, mert mind jól vagyunk) ,majd felhívtam dolgos anyámat ,hogy közöljem vele, hogy mit kellett tennem Shikaka tetemével. És hogy mit reagált? "Áá, szóóval ezért tűnt el az összes só?"
Napközben Ex-Shikakát kivittük a hátsó kőházba ,a Vincentnek szánt ,egyenlőre csak hypos vízben úszkáló, macskacsontok mellé. Így már tartok is magamnál egy saját kulcsot a kőházhoz. Hisz ki tudja mikor és mihez kell legközelebb.
Megint másnap, úgy gondoltam ,hogy megkéne nézni ,hogy elég jól lett-e besózva Shikaka, ígyhát anyukámmal hátramentünk a "laborba" ,és átsóztuk. Ezúttal anyukám végezte a teljes sózást.
A hétvégére megbeszéltünk egy találkozót, hogy Shikaka végre mehessen Vincenthez.
A találkozó előtt a nagyszüleimnél még egyszer átcsomagoltam Shikakát, és kerítettünk neki egy nem rózsaszín cipős dobozt. Kettő nap múlva volt a találkozó, ahova meg is érkeztem egy rossz félórás késéssel. Elmentünk egy parkba, ahol leültünk egy táncoló nő formájú fa alá, és ismét tartósításra alkalmas kristályos konyhai termékbe tettem Shikakát. A végére már egész jól belejöttem.
Végül rásóztam a denevért Vincentre.
Éssel nem kezdünk mondatot, Has nem kaptam el semmilyen gusztustalan Verucát.

-VÉGE-

Íródott: Tárhonyi Kéra által,az eset után kicsivel több mint egy hónappal.